HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: Fókusz Takarékszövetkezet 51400037-10005178

XIX. Bajai Nemzetközi táborban vettünk részt 17 fővel 2015.augusztus 10-14.-ig. A szállásunk a korszerű Eötvös József Főiskola Beszédes József Kollégiumában volt, az erkélyünk a Sugovicára nézett. A napi program reggel 6:30-7:30 futóedzés a Súgó parton, majd reggelit  követte az edzés. Az edzéseket két csoportra osztották meg a nagy létszám miatt  az I. csoport ( fiatalabbak), II. csoport (idősebbek), majd ebéd és délután ismét edzés. Az  edzőtábor színét emelte, hogy ott volt a Magyar felnőtt és Junior válogatott, valamint a Chilei válogatott mellett Egyiptomiak, Oroszok és terméseztessen környező országok is jelen voltak összesen 45 club 600 judokája képviselte magát. A tábor idején forrósággal kellett együtt edzeni, ami nagyon fárasztó volt, de mindenki kitartott.

A edzések közötti szabadidőt kihasználtuk sárkány hajóztunk, város néztünk egy jó fagyalt mellett. Esténkén gyerekek játszottak, mi ismerkedtünk, barátkoztunk az edzőkollégákkal. Csütörtök este Bajai Judo Club megvendégelte finom pörkölttel az edzőtáborban tevékenykedő edzőket, ami a vacsora után egy jó hangulatú beszélgetésekbe csapott át. Köszönjük a Bajai Judo Clubnak edzőtábort, mert nagyon színvonalas volt. 

10435721_858700290867012_488679509162040283_n.jpg

 

11825005_859021320834909_5161103222634936142_n.jpg

11817023_858700570866984_2681399869064450477_n.jpg

11825756_859020540834987_1076667602396506626_n.jpg

dsc_2498.jpg

dsc_2516.jpg

img_3978.jpg

img_4183.jpg

img_4170.jpg

img_4237.jpg

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 210
Tegnapi: 92
Heti: 393
Havi: 1 522
Össz.: 276 243

Látogatottság növelés
Oldal: XIX. Bajai Nemzetközi Judo Edzőtábor 2015.08.10.-14.-ig
HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET - © 2008 - 2018 - homokmegyjudo.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: judo terem - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »