HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: Fókusz Takarékszövetkezet 51400037-10005178

 

 

 

homokmégy  Kodokan Judo

  

 

Kezdetektöl- máig

 

dsc09543.jpg

 

dsc09546.jpg

 

 

 

Kezdetekben szülői indítatásra kerestem fel a gyermekeket az iskolában egy felméréssel, ha lenne Kodokán Judo („ Kodokán: iskola a módszer tanulmányozására”  Judo: természetes  módszer ”  a jelentése )  akkor hány fő tartana erre igényt. Mikor láttam, hogy a gyerekek közül többen mind harmincan, valamint több felnőtt is jelentkezett. Ez után a szülőkkel egy értekezleten megbeszéltük a részleteket. Ezt követően 2010. április 12-én megtartottuk az első edzésünket és azóta is minden Hétfőn, Csütörtökön 16:00 órától 17:30 óráig  tartanak az edzések. A hozzá tartozó tatamit ( Judo szőnyeg ) kiskörősi Judosoktól béreljük egyelőre csak 20db-ot  a bérleti díj miatt. Azt tudni kell, hogy 1mx2m-es a tatami és 1db teljes ára 25.000Ft –tól kezdődik. A Judogikat ( judo ruha ) mindenki saját maga vette, mert még nem sikerült szakosztállyá alakulni és szülői támogatáson kívül anyagi segítséget nem kaptunk. Az edzéseken a gyerekeknek elsőnek a fegyelmet és tiszteletet egymás iránt, majd az eséstechnikákat tanítottam meg. Ezt után  következtek a dobások és egyéb technikák. A homokmégyi falunapon 2010.június 5.-én  a Sportcsarnokban lehetőséget kaptunk Judo bemutató megtartására, ahol egy kis ízelítőt adtunk az edzéseken tanult technikákból. A taps, amit akkor a gyerekek kaptak a megjelent szülőktől, érdeklődőktől önmagáért beszélt. Ekkor éreztem legjobban, hogy ezt el kellett kezdenem, mert a gyerekek szellemi és testi fejlődéséhez én is hozzá járulhattam.   Itt kell megemlítenem, hogy a mai napig nagyon jó barátságot ápolunk a Foktői Kodokán Judosokkal és egymás edzésein és bemutatói már részt vettünk meghívásra. A közlekedést több esetben a Homokmégy Község  9 személyes kisbuszával tudtuk megoldani, mert azt az önkormányzat biztosította számunkra, amit nagyon köszönünk.  Az edzéseken 2 alkalommal jelen volt a meghívott Angol származású Smith Leonard Lionel 3 DAN-os mester, aki szintén hozzá járult a Judosok fejlődéséhez. Hozzáteszem Angliában 2002. évben Lionel világbajnoki bronzérmes lett.  A továbbiakban ígéretet kaptam arra is hogy Csihi János 6 DAN-os nagymester, aki - most lett világbajnok ismételten - ellátogat hozzánk. A Szelídi tónál 3 napos edzőtábort tartottunk 2010.július 26.-tól 28.-ig. Az edzések reggel  általában  08:00 -10:00 óráig és este 18:00-20:00 óráig tartottak a közeledő övvizsgákra felkészülve. Az elméleti oktatásokat a kora délutáni órákban tartottuk, ahol szó volt fegyelemről, egymás és más iránti tiszteletről, a Judo szelleméről, valamint a szabályokról.  Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azon szülőknek, aki fáradságot és anyagi javakat nem sajnálva segítették, étkeztették a Judo táborban részvevőket.

Az  övvizsgákat követően 2010.októberétől megkezdődnek a versenyek, ahol megmutathatják  a gyerekek mit tanultak.  Mivel azt akarom, hogy a gyerekeknek és a felnőtteknek  a legjobb tudásomat adjam át, ezért Judo bírói vizsgát tettem, hogy a szabályokat jobban elsajátítsam, valamint részt vettem Buczó Zoltán 6 DAN-os nagymester edzésein, hogy mimnél jobban elsajátítsam a technikákat és felkészüljek én is a  I. DAN vizsgára.

 

Felmerülhet a kérdés, hogy mivel ad többet a judo sportág, mint a többi keleti küzdősport. Azon kívül, hogy ez az egyetlen, ami már kisgyermekkorban is eredményesen oktatható, nem tartalmaz a testi épségre veszélyes elemeket, minden izmot megmozgató gyakorlatokat és az eséstechnikát viszont igen. Az esni tudás fontosságát nem szükséges megmagyarázni. A megtanult mozgást később akkor is alkalmazza a gyermek mikor szüksége lesz rá a jeges havas járdán, a kerékpározás vagy síelés közben, az élet bármely területén. Ausztriában a kisiskolásoknak kötelező és önálló tantárgy az eséstan (a kötelező testnevelésórákon kívül).
Az egész edzés, így az eséstanulás is, speciális szőnyegen (tatamin) történik. Ezek a szőnyegek préselt szivacsból készülnek, műanyag bevonattal. A tatamin minden veszély és fájdalom nélkül tanulnak a gyermekek esni, ezen kívül megvédi őket a játékok során adódható horzsolásoktól, zúzódásoktól, a gyakorlatokat biztonságosabb közegben végzik és futásnál nem terhelik túl az ízületeiket a kemény parkettán.

 

Amíg a gyermekek nem tudnak tökéletesen esni, nem tanulnak judo dobástechnikákat. A küzdelmi játékok nagy része, nem igényel judo technikákat, csupán a kondicionális képességeiket, ügyességüket használják a gyerekek. Minden gyermek szeret birkózni, összemérni erejét társaival. A küzdelmek alkalmával levezetik azokat a felesleges energiákat, feszültségeket melyek a rossz magatartásért felelősek.

Az iskolai judo oktatás egy olyan rendszer, amivel hozzájárulunk a gyerekek egészséges testi-lelki ( jellembeli ) fejlődéséhez.

A gyermekek egy része már 9-10 éves korban, különböző gerincbetegségekben szenved. A betegségek fő oka az iskolai élettel járó ülő testhelyzet, a gyors növekedés és a magassághoz képest gyenge törzsizomzat. A Judo edzéseket látogató gyerekek között jóval kevesebb az ilyen gerinc rendellenesség. Sok gyakorlat játékosan erősíti a törzs, főként a mély és felületes hátizmokat, túlzott megterhelés nélkül. Ezeket minden gyermek szívesen végzi, és minden sporthoz jó alapokkal szolgál. Az Judo-ban a speciális  mozgásanyag, az életkortól függően, 40-60% között van, ami azt jelenti, hogy a fennmaradó mozgásanyag teljesen általános. Nagyon sok az olyan gyakorlat ami tornaórán nincs, mert szőnyeg szükséges hozzá, mint például a természetes támaszgyakorlatok közé tartozó kúszások, csúszások. Ezek azok a gyakorlatok, melyek során a törzsizmok megerősödnek, javul a tartás. Törzsizmaikat a „földharc” küzdelem is nagymértékben fejleszti, beleértve a mély hátizmokat és a gerincfeszítő izmokat is.

Minden érdeklődőt szívesen várunk gyerekeket,  felnőtteket,  nőket hiszen ez egy olyan sport, ahol a nők is megállják a helyüket.

Homokmégy, 2010. augusztus 1.

 

 

Tisztelettel:

 

 

 

                                                                                                                Ambrus Attila

                                                                                                                              

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 35
Tegnapi: 92
Heti: 218
Havi: 1 347
Össz.: 276 068

Látogatottság növelés
Oldal: Kezdetektől
HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET - © 2008 - 2018 - homokmegyjudo.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: judo terem - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »