KANO JIGORO /1860-1938/

 

 

 

 

KANO JIGORO /1860-1938/

A Kodokan JUDO megalapítója. Mikagéban /ma Kobe város része/ született egy módosabb család 3. fiaként. Gyermekkori évei irigylésre méltóak voltak, neveltetése szigorúan és fegyelmezetten folyt. Anyja személyesen felügyelte legkisebb fia neveltetését, s nem tűrt el semmilyen helytelen viselkedést. Az ifjú Kano gyermekkorában szorgalmasan tanulmányozta a /Kínai/ klasszikusokat és a KALIGRÁFIA művészetét. Anyja halála után a Meiji CSÁSZÁR uralkodásának első évében az új fővárosba TOKIÓba költöznek. A gyenge fizikumú, mindössze 45 kg-ot nyomó kisfiút sok inzultus éri az új lakhelyén. 1874-ben főiskolára kerül, majd egyetemre, ahol filozófiát és irodalmat tanult. Későbbiekben az ifjú egyetemista is szembe került kötekedő, verekedő alakokkal. Ebben az időszakban végleg elhatározza, hogy mindenképpen találnia kell egy megfelelő JU JUTSU oktatót. Ebben a történelmi pillanatban azonban egyáltalán nem volt könnyű megfelelő oktatót találni. Az előző időszakban /TOKUGAWA /1603-1868// teljesen természetesként hatott, ha valaki fegyveres vagy pusztakezes harcművészetet akart tanulni. A TOKUGAWA korszakban minden SZAMURÁJ nő és férfi igen mély jártasságot szerzett a fegyveres és /KEN JUTSU/ fegyvertelen /JU JUTSU/ harcművészetek terén. A Meiji császár trónra kerülésével /1868/ összeomlott a feudális rendszer. A harcművészeti központok állami támogatása megszűnt és az érdeklődés is a minimumra csökkent, így a legtöbb akadémia bezárta kapuit. Japán fokozatos elnyugatiasodásával a Japán emberek elfordultak a régi hagyományoktól.

„Megváltoztak az idők, az ilyen dolgok ma már haszontalanok” – mondta Kano édesapja. Nemcsak apja – de egész környezete ellenállásával is találkozott a tudásra éhes ifjú. Hosszú keresés után Kano 1877-ben rátalált első oktatójára Fukuda Hachinosukéra /1829-80/. Az egyre erősödő és ügyesedő Kano több stílust /Tenshin Shin yo Ryu, Kito Ryu, Yoshin Ryu, Takeuchi Ryu, Fusen Ryu, Jikishi Ryu, Sekiguchi Ryu, Kukishin Ryu/ tanulmányozott. Fukuda mellett még számos oktatótól tanulta a JU JUTSU művészetét /Iso Masamoto /1818-81/, Iikubo Tsunetoshi /1835-1889/.

A koraérett ifjú szinte szerelemes lett a JU JUTSU művészetébe, és hitt abban, hogy a durva de Japán szempontból fontos JU JUTSU-nak megújulásra van szüksége, és persze a kor követelményeit is figyelembe kell venni.

Véleménye szerint a JU JUTSU mélyen rejlő alapelveit a Kodokan JUDO rendszerébe kell foglalni és a test és lélek fegyelmén, keresztül eljuthatunk a bölcsességhez és a helyes életvezetéshez. Kano így 1882-ben megalapítja saját rendszerét a Kodokan JUDO-t /„az út tanulmányozását szolgáló intézmény”/. Ugyanekkor megnyitja Tokióban első edzőtermét. 1884-re kialakítja már tökéletesített módszerét a „lágyság útját” /JUDO/. Ez a név párhuzamosan a JU JUTSU-val már több száz éve használatban volt. A régi szövegek a következőképpen határozták meg a JUDO-t: „az út, amely követi a dolgok folyását”. Kano Kodokan JUDO értelmezése a következő volt. „a JUDO az energia felhasználásának leghatékonyabb módja”.

Kano a JUDO népszerűsítése érdekben szinte az egész világot körbeutazta. Egy oroszországi bemutató alkalmával rögtön a kezdés után megdobta jóval nagyobb termetű ellenfelét. Mielőtt azonban a férfi a földre zuhant volna, Kano egy gyors mozdulattal – a sérülés elkerülése érdekében – kezét a feje alá csúsztatta. Ettől kezdve az apró termetű géniuszt „csak szelíd óriásként emlegették. Kano a nők számára is lehetővé tette e hasznos művészet gyakorlását, sőt feleségét és legidősebb lányát – aki évekig a Kodokan női szekciójának vezetője volt – is oktatta. Az első nő /Ashiya Sueko/ 1893-ban vett részt hivatalos JUDO edzése. Ezzel szemben a Kodokan női szekciója csak 1926-ban nyílik meg és az első fekete öves hölgy Osaki Katsuko volt /1933/. 1980-tól már világbajnokságokat is rendeznek nők számára.

1908-ban a Japán Országgyűlés elfogadott egy törvényt, ami előírta, hogy minden középiskolás diáknak tanulnia kell KENDO-t vagy JUDO-t. Így a JUDO a testnevelés-oktatás szerves részévé vált, s ennek következtében óriási népszerűségre tett szert.

Kanot, 1909-ben – mint Japánt elsőként – beválasztották a nemzetközi Olimpiai Bizottságba. Kano nagyon keményen dolgozott azon, hogy az 1940-es nyári olimpiát Tokióban rendezzék. Célját elérte, de a világháború miatt ezt az olimpiát nem tartották meg. Persze az alapítónak felemás érzései voltak, hogy ezen az olimpián egyáltalán szerepeljen-e a judo. A JUDO egész 1964-ig nem szerepelt az Olimpiai Játékok programján. Szinte teljesen biztos, hogy az ott látott JUDO-nak vajmi kevés köze volt a Kodokan JUDO eredeti eszméihez. 1912-ben ő vezette a Japán olimpiai küldöttséget a Stockholmi Olimpiára. Egyik alapítója és elnöke volt a Japán Amatőr Sportszövetségnek. Haláláig a Kodokan Intézet igazgatójaként tevékenykedett, majd örökét fia, Kano Risei foglalta el.

A halál is útközben érte 1938. május 4-én a Hikawa-maru nevű hajó fedélzetén, amely éppen egy NOB konferenciáról Kairóból tartott hazafelé.

A Kano és Kodokan JUDO megalapításakor tanait a következőképpen foglalta össze: „Ha egy arra méltó személyt tanításban részesítünk, ez sok más emberre is hatást gyakorol: amit egy nemzedék jól megtanul, száz utána jövőnek is továbbadhatja.

 

 

Miután 1868-ban összeomlott a feudális rendszer, a harcművészeti akadémiák állami támogatása megszűnt és a legtöbbjük kénytelen volt bezárni kapuit. Ezen kívül az ország fokozódó elnyugatiasodásával, a legtöbben elvesztették a hagyományos japán harcművészetek iránti érdeklődésüket. ,,Megváltoztak az idők” - mondta nyersen Jigoro Kano szemébe nemcsak édesapja, hanem sok korábbi harcművész is - ,,Az ilyen dolgok ma már haszontalanok”.

Kano azonban kitartóan ragaszkodott elképzeléséhez és 1877-ben Hachinosuke Fukuda (1829-80) személyében rátalált egy Tenshin Shin’yo iskolához tartozó alkalmas tanítóra. Ezt az iskolát Mataemon Iso (meghalt 1862-ben) alapította. Viszonylag új jiu-jitsu stílusnak számított, amely nagy hangsúlyt feketetett az atemire (az anatómiailag gyenge pontok elleni támadásokra) és a rögzítéses technikákra. Azt mondják, Mataemon sok taktikai elemet a lakosságot terrorizáló csavargó bandákkal szemben vívott utcai harcokban tanult meg (a sógunátus vége felé a törvényesség és a rend erősen meggyengült). Azt tartják Mataemonról, hogy százhuszonnégy különböző ütésfajtát ismert.

 Az ötvenéves Fukuda, aki kiropraktorként (csontkovácsként) kereste a kenyerét, egy kis dojót tartott fenn, és mindössze néhány állandó tanítványa volt. Kanót ez nem zavarta, teljes szívvel belevetette magát a gyakorlásba, és ha nem talált magának gyakorlótársat, egyedül is feltalálta magát - egy Fukudától kapott súlyos vasrúddal hajtott végre különböző mozdulatokat. (Valószínű, hogy ebben az időszakban Jigoro Kano egy Yagyu Shingen iskolához tartozó dojóban rövid ideig bo-jitsut, botvívást is tanult.) Fájó testrészeit egy saját kotyvasztású, hatékony, de igen büdös gyógyírral kenegette, és a gyakorló csoportban hamarosan a ,,szagos Kano” becenevet ragasztották rá. Esténként, amikor hazatért, bátyjainak és nővéreinek bemutatta, hogy napközben miket tanult a Fukuda dojóban.

 

Fő gyakorlótársa egy Fukushima nevezetű, erőteljes nehézsúlyú volt. Mivel Fukushima nem hagyta kibontakozni a randoriban (szabad stílusú küzdelem), Kano egy szumo birkózó barátjához fordult tanácsért, remélve, hogy ilyen technikákkal javíthatja teljesítményét. A szumo azonban nem segített, és így Kano ellátogatott a városi könyvtárba. Megnézte, milyen könyvek vannak a nyugati birkózásról, és ott talált rá egy technikára, amelyet később kata gurumá-nak (emelo válldobás) nevezett el és jó eredménnyel tudta alkalmazni Fukushima ellen.

 

Kanót is és Fukushimát is beválogatták abba a harcművész csapatba, amely 1879 májusában U.S. Grant, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke Japánban tett látogatása tiszteletére tartott bemutatót. Grant tábornok és kísérete ezt kedvezően fogadta, és nagy visszhangja volt az amerikai sajtóban is. Sajnálatos módon azonban nem sokkal a bemutató után Kano tanítója, Fukuda ötvenkét éves korában elhunyt. Kano megpróbálta maga működtetni a dojót, de hamarosan rájött, hogy további gyakorlásra van szüksége.

 

Kano a Tenshin Shin’yo Ryut, Masamoto Iso (1818-81), az iskola alapítójának fia mellett tanulta tovább. Mivel abban az időszakban Masamoto már hatvanas éveiben járt, a randoriban nem vett ugyan részt, de számon tartották, mint a kata, a megadott minta szerint végrehajtott technikák mesterét. (Kano később saját tanítványainak azt mondta, hogy Masamotóé volt a legszebben végrehajtott kata, amit valaha is látott.) Emellett Masamotónak acélosan kemény teste volt, állta a fakarddal rámért ütést is. Kano Masamoto irányításával különféle katákat tanult meg és komoly előrehaladást ért el a randori gyakorlásban is; a Masamoto dojóban harminc tanítvány volt, akikkel Kano egy edzésnap során kivétel nélkül megmérkőzött. Az edzést gyakran nem fejezte be este 11 előtt, és nem volt ritka, hogy a hazafelé vezető úton tört rá a fáradság. Előfordult, hogy álmában újra végig küzdötte a mérkőzéseket, és kezével és lábával lyukakat ütött szobája papírból készült ajtaján.

 

Ahogyan Kano egyre erősebb és ügyesebb lett, önbizalma is megnott. Egyszer a Tokiói Egyetemen tartott bemutatót a Totsuka iskola csapata, amikor Kano hirtelen felugrott a közönség soraiból és lendületesen bekapcsolódott a randoriba. A bemutató résztvevőit és a nézőket is meglepte ez a rögtönzés. Másrészt Kano rájött arra is, hogy a túlzott önbizalom veszélyes lehet. A Masamoto dojóban egy alkalommal kellő előkészítés nélkül indított egy dobást, és kis híján leszorította egy teljesen kezdő tanítvány. Ez után a figyelmeztetés után megtanulta, hogy senkivel szemben ne menjen teljesen biztosra.

 

Mikor Masamoto 1881-ben meghalt, Jigoro Kano a Kito iskolához (Ryuhoz) tartozó Tsunetoshi Ikubónál (1835-1889) folytatta az edzéseket. A Kito Ryu története egészen a tizenhetedik század közepéig nyúlik vissza. Az iskola eredeti alapítójának kilétét vitatják, de az egyértelmű, hogy a Kito hagyományok kialakulására hatással volt a Yagyu iskola és Takuan zen mester (1573-1645) tanítási, amelyekből Kano sokkal megalapozottabb filozófiai tudást kapott, mint korábban a gyakorlatiasabb Tenshin Shin’yo Ryutól. Ebben az időszakban a Kito Ryu főként a dobástechnikákra, a nage wazára összpontosított. A Kito Ryu tanításai mind stílusukban, mind tartalmukban eltértek a Tenshin Shin’yo Ryutól és Kano elégedett volt, hogy így most más nézőpontból is szemlélhette a jiu-jitsut. Jóllehet Ikubo már az ötvenes éveiben járt, az edzéseken továbbra is elejétől végéig aktívan részt vett, és a randoriban állta a versenyt tanítványaival. Nagyon valószínű, hogy ő volt a legképzettebb harcművész, akinek keze alatt Kano tanult. (Emlékirataiban így emlékszik: ,,Fukuda mester vezetett rá arra, hogy min munkálkodjam az életben, Iikubo mestertől változatos technikákat tanultam és megértettem az időzítés fontosságát.”)

 

Míg az estéket jiu-jitsu edzéseken töltötte, nappal szorgalmasan görnyedt könyvei fölé, és kituno eredményeket ért el a Tokiói Egyetemen. Itt egyik legkedveltebb tanára Ernest Fenollosa (1853-1908) volt. (Akkoriban a Tokiói Egyetem harminckilenc tanárából huszonhét nyugatról jött.) Jóllehet Fenollosát arra fogadták fel, hogy a nyugati filozófia tanára legyen, a Kelet kultúrája rabul ejtette, és fáradhatatlanul munkálkodott azon, hogy rávegye a nyugatiakat, sot magukat a japánokat is, hogy tanulmányozzák az ázsiai szépmuvészeteket. A Meiji korszak elején fennállt a veszélye annak, hogy a japánok, miközben hanyatt-homlok rohannak, hogy utolérjék a nyugatot, elhanyagolják saját kultúrájukat. Az ecsetet a muvészeti iskolákban is tollra cserélték! Fenollosa óvott attól, hogy ostobán átvegyék a nyugati gyakorlatot, és meggyőzte barátait és tanítványait (köztük Kanót is), hogy a hagyományos japán művészetek megőrzésre méltó, nagyon jelentős muvészeti formák.

 

 

 

 

Oldal: III. Judo Világnap / Állhatatosság/ 2013.10.28.
HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET - © 2008 - 2024 - homokmegyjudo.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat